Közlekedés Londonban
Európában egyedülállóan szervezett és talán legforgalmasabb és legkiterjedtebb hálózatú tömegközlekedésével rendelkezik London. Turistaként mindenképpen a tömegközlekedést célszerű használni, ezek közül is elsősorban a földalattit és buszt fogod előnyben részesíteni. Azoknak akik autóval érkeznek a városba sem ajánlható, hogy autóval próbáljanak a tágabb belvárosban közlekedni. Mert ugyan a mai GPS-es navigációs készülékekkel már egyszerűen tudsz tájékozódni, de nemcsak a nekünk szokatlan balos közlekedés nehezíti az autós közlekedést, hanem a rendszeres dugók és parkolási nehézségek, valamint belvárosi behajtási díj is (Congestion charge). Mit kell tudnod általánosan a tömegközlekedésről ahhoz, hogy nehézség nélkül közlekedj?  Bár Londonban számtalan közlekedési vállalat van, mégis egységes rendszerben működnek, közös díjszabással, a Transport for London (TfL) színeiben.  „Nagy-London” területét díjszabás tekintetében 9 zónára osztják. Az egyes zóna a belváros, majd, - ezt körülölelve - sorba következnek a zónák. Amint lehet, szerezz be legalább egy földalatti térképet és azt mindig tartsd magadnál, hiszen sok londoni is ezt teszi. Ingyenes térképet minden nagyobb földalatti állomásnál találsz. Vannak olyan megállók amelyek zóna határon helyezkednek el, ezek a két zóna bármelyikére vonatkozó jeggyel/bérlettel használhatóak. Rengeteg kamerával (CCTV) figyelik a tömegközlekedést, elsősorban az utazók biztonsága érdekében. Kamerák figyelnek az állomáson, a peronon, a földalatti szerelvényen és a buszokon is. Sose hagyd a csomagod felügyelet nélkül, mert az ilyenre a 2005. július 7-i merényletek óta – érthetően – ugranak a biztonságiak. 2008 július 1-től alkohol tilalom lépett életbe a tömegközlekedési eszközökön, ami azt jelenti, hogy nem ihatsz, sőt nem is lehet nálad semmilyen kinyitott palackú alkoholtartalmú ital, sem a buszokon sem a metrón. Ha az egyes közlekedési módok és azok sajátosságaira vagy kíváncsi, akkor olvasd el az alábbi cikkeket: Utazás londoni taxival Ki ne ismerné a jellegzetes fekete londoni taxikat, amik közül manapság már egyre több színes vagy reklámot hordoz. Közismert nevük a „Black Cab”. Ezek a taxik speciális járművek, kifejezetten személyszállítás céljára készülnek, 5 utas és csomagjaik szállítására alkalmasak. Autóval Londonban Autóval közlekedni London belső területén nem egyszerű. Egyrészt zavaró a számunkra fordított közlekedés, másrészt túl sok macerával és költséggel jár a parkolás és a belvárosi behajtás. Bár a közlekedést hamar meg lehet szokni egy helyi, azaz jobb-kormányos autóval, de óva intenék mindenkit, az itthoni bal-kormányos autója ottani használatától. Közlekedés földalattival Londonban A londoniak által csak „tube”-nak (cső) hívott földalatti összesen 11 vonallal működik, ezek mindegyikét egy-egy színnel és névvel jelölik (pl. Bakerloo vonal: barna). A járatok karácsony első napját leszámítva minden nap hajnaltól éjfél tájig közlekednek, hét közben több, hétvégén kevesebb szerelvénnyel. A földalatti vonalak leginkább a Temze északi oldalán helyezkednek el, a déli oldal inkább busszal járható be. Közlekedés busszal Londonban A kiterjedt hálózat révén szinte mindenhova eljuthatsz a jellegzetes piros buszokkal, amelyek többsége emeletes, de van egyszintes, sőt csuklós busz is. Ha már Londonban vagy, akkor ki is kell próbálnod az emeletes buszokat. Tudnod kell, hogy a klasszikus Routemaster emeletes buszok már csak két vonalon közlekednek (9 és 15 vonalak egy részén). DLR szerelvény A DLR, ami a Dockland Light Railway rövidítését takarja, London keleti területeit köti össze, illetve kapcsolja be a városi tömegközlekedés vérkeringésébe. A szerelvények teljesen automatizáltak, vezető nélküliek és a teljes hálózatot a Poplar-i állomáson található vezérlő teremből felügyelik. Ez Anglia első, kerekesszékkel is teljes vonalán használható vasútja. Közlekedés vonattal (London Overground) A londoni közlekedés fejlesztésben egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek arra, hogy a városon belüli közlekedésbe is bevonják a vonatot. A londoni egységes közlekedési rendszerbe integrálva 2007. november 11-én debütált a London Overground, amely létrehozásának távlati célja a londoni vasúti gyűrű létrehozatala. http://www.tfl.gov.uk/ Az eligazodás és közlekedés roppant egyszerű Londonban, minden buszmegállóban térkép (night bus, daytime bus) van, ami mutatja a környékbeli buszok vonalát és a buszmegállók saját kódját. Minden egyes buszmegállónak külön kódja van. A legtöbb metróállomáson van információs asztal, ahol a kellő segítséget megkaphatjuk, ha nem félünk kérdezni. Javaslom elindulás előtt tervezze meg az útját.